Rólam

Húsz évvel ezelőtt fertőzött meg a webfejlesztés, még  a középiskolás éveim alatt. Azóta is ebben élek. Fő célom, hogy segítsem a mikro és kisvállalkozások webes megjelenését a legjobb lehetőségek megtalálásával és kivitelezésével.

Egy csepp CV

2003-ban szembesültem az igazi szakmai kihívással, amikor az első munkahelyemre, a Kulcs-Soft Kft-hez felvettek webprogramozónak. Addig minden csupán játék és móka volt, majd hirtelen egy igazi céges weboldal fejlesztéséért lettem felelős. De, ami nagyszerű volt, megálltam a helyem, és emellett lehetőségem volt éles helyzetben is kipróbálni magam.

2004-2005-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara web alapú szakképzési nyilvántartó rendszerét fejlesztettem. Azóta is kifejezetten szeretem az ilyen jellegű megbízásokat, amik nem „egyszerű honlapok”, hanem gazdasági informatika jellegű projektek - később több ehhez hasonló megbízást is teljesítettem. Egyébként ez volt a nagy vízválasztó szakmai kihívásom, azt hiszem.

2006-ban az Adozo.hu portál fejlesztésén dolgoztam, szintén közelebb kerülve a különféle gazdasági kérdésekhez, amit nagyon élveztem.

Ezután két évet töltöttem egy webfejlesztő stúdiónál, ahol a fő feladatom egy nagy számítógépes játék portál fejlesztése volt, de mellette több kisebb projektet, társkereső oldalakat is fejlesztettünk. Ebben az időszakban programoztam egy webes nyilvántartó rendszert másfél éven keresztül, biztosítási-banki területen.

Ezután, 2008 végétől az Allison Reklámügynökségnek dolgoztam, kb. két és fél éven át, ahol több nagyvállalat honlapját is csináltuk. 

2011-ben, amikor véget ért ez az időszak, úgy döntöttem, hogy főállású vállalkozó leszek. Életem egyik legjobb (és kétségkívül legbátrabb) döntése volt. Azóta pedig különféle, egészen változatos projektekben nyílt lehetőségem részt venni. Már vállalkozóként évekig dolgoztam a Madison Reklámügynökséggel, ahol szintén kisebb-nagyobb vállalalkozások weboldalait készítettük el.

2018-ban a Balaton-felvidékre költöztem Tapolca mellé, ahol friss a levegő és nyugis az élet. Elsősorban Veszprém megyéből - elsősorban Tapolca, Ajka, Veszprém tengelyen - és Keszthelyről tudok a legegyszerűbben ügyfelet vállalni, de továbbra is igyekszem teljesíteni a megyén túli, elsősorban Budapestről érkező megbízásokat. 

Több, mint 500 megbízást teljesítettem sikeresen vállalkozóként, amire büszke vagyok.

Keress meg az elérhetőségeimen:
Simon Gábor
webfejlesztő

Írj e-mailt az elérhetőségeddel, és visszahívlak!

Vagy küldj üzenetet az alábbi űrlapon keresztül!