Ha tíz-tizenöt évvel ezelőtt teszi fel valaki ezt a kérdést, automatikusan rávágtam volna, hogy ha egy komoly cég benyomását akarjuk kelteni, akkor magázódás. Mára azonban jelentősen – nem csak a világ alakult át -, hanem újabb generáció nőtt fel.
Egy kis illemtan - kezdetnek
Bár tájegységenként, sőt családonként más és más illemtan-rendszer szerint élnek az emberek, a standard, széleskörben elfogadott szabály ma a tegeződés témájában a következő:
Tegeződést kezdeményezni csak:
1. nő kezdeményezhet a férfi felé
2. csak az idősebb a fiatalabb felé
3. a magasabb rangú az alacsonyabb rangú felé
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy 50 éves férfi nem tegezhet le egy 25 éves hölgyet, egy 25 éves férfi nem tegezhet le egy 50 éves férfit, és egy átlag polgár nem tegezheti le a miniszterelnököt, vagy egy alkalmazott nem tegezheti le a vezérigazgatót.
Ha a fenti prioritás szerint valaki (tehát nő a férfit, idősebb a fiatalabbat, vagy magasabb rangú az alacsonyabb rangút) kezdeményezi a tegezést, akkor a másik félnek kötelessége visszategeznie őt.
Az illemtanban nem létezik olyan, hogy „igyunk egy pálinkát”, meg ehhez hasonló tradíciók. A „pertu” gyakorlatilag a „rangidős” fél tegezési kezdeményezése, és ez szóban ilyen egyszerűen történik: „Szia” – semmi pálesz.
Amennyiben a másik fél ezt nem viszonozza – tehát visszautasítja – értsd: tovább magázza a kezdeményezőt, akkor annak kötelessége visszaváltania magázásra, és megértenie a helyzetet. Amennyiben ezt nem teszi, hanem tovább erőlteti a tegező hangnemet, azzal megsérti az illemtant.
Az illemtan tiltja két felnőtt között azt, hogy az egyik tegezzen, miközben a másik fél visszafelé magázza. (csendőr pertu). Ez a helyzet csak 2 generációs korkülönbséggel (értsd: a másik fél tényleg sokkal idősebb), illetve gyermek és felnőtt között jöhet létre. Kivétel az abszolút kisgyerekek, akik még mindenkinek sziával köszönnek.
Amennyiben a gyermek és felnőtt között ilyen egyirányú tegeződés áll fent, és a gyermek felnő, neki nincs joga ezt felülírni, és visszategezni a másik felet. Így pl. nem tegezzük vissza régi tanárainkat, hiába lettünk azóta mi is felnőttek. (Amennyiben most találkoznánk ELŐSZÖR, és most tegezne le, természetesen az illemtan szabálya szerint kötelességünk lenne visszategezni őt.)
Na ez volt a való világ. A szabályszerető való világ.
Természetesen az emberek nem tanulnak illemtant, és bele lehet futni érdekes történetekbe, de ezzel nem kell foglalkozni. Nézzük meg azt, hogy mi változott az elmúlt kb. 15-20 évben.
És eljő az internet kora…
A kilencvenes évek végén rohamtempóban kezdett az internet terjedni, egyre több ember lépett kapcsolatba egymással. A vállalkozók e-mailezni kezdtek, a telefonos és személyes beszélgetések is áttevődtek az online térbe. Az okostelefonok megjelenésével, majd különböző csevegő alkalmazásokkal (később pedig a Facebookkal és Facebook Messengerrel) abszolút elkezdett megváltozni a szokásrendszer.
Az internetes csevegőszobákban, amik először megjelentek a kilencvenes évek végén, néha több száz ember gyűlt össze, hogy teljesen publikusan vitassanak meg különféle témákat. Megismerték egymást, sokszor pusztán a kommunikáció alapján, illetve egy becenévről, amit itt használtak.
Nem lehetett tudni, hogy ki hány éves, sokszor azt sem, hogy valaki nő vagy férfi, azt meg hogy milyen rangja van és az hol, azt meg főleg nem. Így az online térben ezek egyszerűen szertefoszlottak. Mindenki kvázi arctalan, kortalan, nemtelen sokszor névtelen is volt. Maradt az, hogy mindenki tegeződött mindenkivel.
Az úgynevezett X és Y generációk szorgalmasabb és nyitottabb tagjai vettek részt ezekben az úttörő dolgokban, és fektették le az online kommunikáció alapjait, már akkor, a kilencvenes évek végén.
A Facebook megjelenésével pedig látható, hogy az online térben a tegeződés és magázódás milyen mértékű fordulatot vett. Közösségi hálózatokban mindenki egyenlővé vált, mindenki elmondhatta a véleményét, a másik vagy elolvasta és reagált rá, vagy nem reagált rá, vagy el sem olvasta. Nem számított az iskolázottság, a kor, a nem, és a rang sem.
Sok területen az indulatok is könnyen elszabadultak, és mára az emberek (szerintem hála a közbeszéd leromlásának, amiben a politikusoknak is hatalmas szerepük volt), mindenki mondhat mindent – avagy eljött a szabad véleménynyilvánítás kora.
Természetesen az online térben is mindig vannak, akik kikérik maguknak, hogy „maga engem ne tegezzen” – főleg bizonyos vitákban. De őszintén – tegezve is el lehet küldeni valakit a k*rva anyjába, és tegezve is lehet kulturáltnak maradni. Magázva szintén ugyanez a helyzet. Egyik kommunikációs forma sem garantál a valóságban több tiszteletet, mint a másik.
Azt azonban meg kell látnunk, hogy az internetes generációk (Y és Z generációk, sőt talán az X generáció vége is) számára az ilyen dolgok, mint kor, nem és rang szerinti kategorizálás elkezdett a háttérbe szorulni. Az online térben mindig a véleményünk miatt ítélnek meg minket, és teljesen mind1, hogy biológia tanárok vagyunk egy középiskolában, vagy segédmunkások egy kőműves mellett. Mondhatunk okosat, mondhatunk batár hülyeséget is, és mindkettőre lesz, aki vevő lesz, és lesz, aki nem. Ezek a határok már régen elmosódtak..
Általában az idősebbek, akik becsatlakoznak az internetre aktívan, szintén elfogadják, hogy ez egy ilyen világ, sajátos kulturális szabályokkal – vagyis, hogy ha mondjuk politikai véleményt nyilvánítanak, akkor senki nem fogja figyelembe venni, hogy 70 éves idős tanár úrról van szó, ő is csak „egy ember” lesz. Az embereknek nincs előnyük vagy hátrányok. Némelyeket ez a felállás zavar, mert hozzá vannak szokva a tekintély általi előnyükhöz, de majd leszoknak róla, vagy leszoknak az internetről.
Mondjuk ki – az online világ eltörli a tekintélyt, és mindenkit egyenlővé tesz.
Most arról persze nem hozok ítéletet, hogy ez mennyire jó, vagy nem jó, hova vezet majd, viszont ez egy tény, csak körbe kell nézni, és látszik. Az ítéletet majd a történészek megírják 2100-ban.
Reklámok
Ahogy ez a változás bekövetkezőben volt, a reklámcégek is felismerték, hogy a tegező hangnem sokkal barátságosabb, közvetlenebb, partneribb, mint a magázás. Ezért a TV reklámok nagyrészéből már teljesen eltűnt a magázódás. Életérzést kell közvetíteniük, amit lassan a „hivatalokba” és a „távoli ismeretségekbe” visszaszoruló nyelvi struktúrákkal nem lehet megtenni.
És a weboldalak?
Ma – ha meg kéne saccolnom -, azt mondanám, hogy a weboldalak háromnegyede tegeződő. Már csak érdemes abból kiindulni, hogy mennyi blogger van, vagy vlogger, youtuber, meg isten tudja micsodák. Olyan köztük szerintem nincs, aki magázódva ír vagy beszél. A Magnet Bank meg például megoldotta, hogy választhass, ha nem akarod a tegeződő hangnemet, akkor átkattinthatod magázódóra. Elmés.
De kinek is szól egy weboldal?
Azoknak, akik az internetet használják. Kik használják az internetet a leginkább? Az X, Y, Z generációk.
Ráadásul, hogyha a TV reklámok tegeznek, hiszen – mint mondtam -, ezzel tudnak könnyebben életérzést közvetíteni, akkor kérdezem én – nem ugyanez a célja a weboldaladnak?
Ha pedig valakit zavar a tegeződés, maximum lelép a honlapodról és bukja a véleményed, az információidat, és azt, hogy egy jó szakemberrel végeztesse el a munkát. Ez esetben viszont az illető lépjen le a Facebookról, az összes blogról és a céges weboldalak legalább 50%-áról szintén – jó nagy hülyeség lenne, és hatalmas korlát a számára így gondolkodnia.
Természetesen az életben nem kell mindenkivel tegeződni, attól függetlenül, hogy a honlapon ezt megteszed. Ahogy a pap is tegeződve prédikál, de aztán mindenkivel magázódik. Ma már az üzleti kapcsolatokban is – főleg hosszú távúaknál – teljesen furcsa a magázódás.
A tekintély lebomlóban van a világban. Ellenben a magázódáshoz kapcsolódik egyfajta tekintély, távolságtartás. Ha olyan területen vagy, ahol ennek komoly jelentősége van, akkor mindenképpen érdemes a magázódásnál maradnod. Ráadásul ha személyes honlapod van, akkor döntened kell, hogy konzervatív leszel, vagy fiatalos, lendületes. A szakmádhoz melyik kommunikációs mód illik jobban?
Ugyanakkor itt az online tér. Határok nélkül. Tekintélyelvűség nélkül. A „tekintélyt” már a vélemény minősége, a tudás, és az adja, hogy mit teszel le az asztalra, és nem az, hogy hány éve éled ezt az életed. Az Y és Z generációkat ez már nem érdekli, és szépen lassan az online illemtan átalakítja az offline életterünket is.